Hangtan

A magánhangzók

A mai vót nyelv összesen kilenc (az erős orosz hatást is figyelembe véve feltehetően tíz) magánhangzót használ, és ismeri ezek hosszú változatait is, amelyeket az adott betű megkettőzésével jelöl.
(Megjegyzés: Az õ magánhangzónak a „visszatanulók” ma már eredendően orosz anyanyelvűsége miatt egyre gyakoribb az oroszból átvett szavakban egy – képzés helye szerint közeli – ы allofónja is, pl. võšõfka ← вышивка ’hímzés’, stobõ ← чтобы ’hogyha’.)
A magánhangzó hosszúságának jelentés-megkülönböztető szerepe lehet. A legtöbb magánhangzóra végződő névszó nominativusával szemben a partitivusának sok esetben, az illativusának szinte mindig megnyúlik a záróhangja. Léteznek szópárok, amelyeknél a jelentés-megkülönböztető szerep nem a ragozástól függő. (A magánhangzó hosszúságának különbsége kombinálódhat a mássalhangzó hosszúságának különbségével is.)
 
arvõ  ’érdem’  ~  arvõõ  ’ritkán’
haisa  ’szaglik’  ~  haissaa  ’szagol’
iľľa  ’késői’  ~  iľľaa  ’későn’
java  ’liszt’  ~  javaa  ’őröl’
kaivo  ’kút’  ~   kaivoo  ’kútba’
koto  ’ház’  ~  kotoo  ’haza, hazafelé’
kuz  ’hol’  ~  kuuz  ’hat (szn)’
mahsa  ’máj’  ~  mahsaa  ’fizet’
sata  ’száz’  ~  sataa  ’esik (az eső)’
tapaamin  ’találkozás’  ~  tappamin  ’gyilkosság’
tüni  ’nyugodt’  ~  tüüni  ’szélcsend’
õttsa  ’homlok  ~  õttsaa  ’egyfolytában’      
 
A magánhangzók mind a mély, illetve magas voltuk szerint, mind az ajakréses, illetve ajakkerekítéses jellegük alapján szimmetrikus logikai rendszert alkotnak.
A magánhangzók: a, o, u, õ, [ы], ä,  ö, ü, e, i.

A kettőshangzók

A vótban, a balti finn nyelvek többségéhez hasonlóan, a rövid és hosszú magánhangzók mellett léteznek kettőshangzók (difgtongusok) is. Az ezeket alkotó két magánhangzó nem képez külön szótagot, az együttes kiejtési időtartamuk a hosszú hangzóval egyenértékű. (Kis számban léteznek hármashangzók – triftongusok – is.) A vót nyelv két magánhangzó összevont képzésű kapcsolásával számos változatban tud kettőshangzót alkotni, ennek megfelelően a kettőshangzók száma jó két tucatnyi.
A diftongusok záró részhangjaként meghatározók az i, illetve az u és ü hangok (amelyek legtöbbször j, illetve v félhangként hangzanak). Természetesen kivételt jelentenek azok, a szóösszetételek határán egymás mellé kerülő magánhangzók, amelyek külön szótagképzők maradhatnak, például: maa||ilma ’világ’.

A mássalhangzók

A mai vót nyelv mássalhangzóinak a száma huszonöt (a sajátos hangképzési helyzetet is figyelembe véve huszonhat).
(Megjegyzés: A g, a k és a h hangok előtt képzett orrhang – a magyarral és számos nyelvvel teljesen azonos módon – az n hang allofónjaként ŋ hangnak hallatszik, pl. laŋgõta ’leesik’, aŋkõ ’vasvilla’, broŋhad ’hörgők’.)
A mássalhangzóknak is előfordul hosszú változata. Ezt írásban ugyancsak az adott hang betűjének megkettőzésével jelölik (gemináta). A magyar c-nek és cs-nek megfelelő hangokat ebben a kötetben a ts és a kettősbetűk adják meg. A hosszú hangot jelölő betűkettőzéskor kettősbetűben a vót is csak az első betűt kettőzi. A magánhangzó hosszúságával kombinálódó esetekben már látott módon a mássalhangzó hosszúságának is lehet jelentés-megkülönböztető szerepe (kombinálódás nélkül is). Ez az esetek egy részében a fokváltakozással függ össze.
 
eti  ’hirtelen’  ~  etti  ’hogy (ksz)’
koko  ’egész’  ~  kokko  ’együtt’
kuuli  ’hallott’  ~  kulli  ’héja’
lauta  ’asztal’  ~  lautta  ’istálló’
noka  ’nos hát’  ~  nokka  ’csőr’
sata  ’száz’  ~  saattaa  ’küld’
uko  ’apókáé’  ~  ukko  ’apóka’
õsa  ’rész’  ~  õssaa  ’vásárol’
 
A mássalhangzók: p, b, t, d,  ť, ď, k, g, f, v, s, z,  š, ž, h, j, ts, tš, l, ľ, r, ŕ, m, n, ń, [ŋ].
 

p b           m
    f v        
t d       l r n
    s z ts      
    š ž      
ť ď   j   ľ ŕ ń
k g           [ŋ]
    h          
                                                                  

A betűjelölés

Az ajakkerekítés nélküli mély magánhangzó jelölésére az õ betűt használják, ez az észt mintát követi. Ugyancsak ilyen alapon nem az y betűvel, hanem az észtet követő formában adja meg a vót az ü hang jelét (bár több példában megfigyelhető olykor az y betű használata is). A magyar nyílt és zárt ’e’-nek és ’é’-nek megfelelő hangok megkülönböztetését az általános balti finn eljárásnak megfelelően a vót is az ä és az e betűkkel oldja meg. A további magánhangzók betűjelölése nem kíván külön magyarázatot.
Több szövegben megjelenik a kettősbetű is, amely azonban inkább a keleti nyelvjárási allofón emlékét keveri a megoldások közé, ugyanis ezeken a képzési helyeken a ďď és az annak megfelelő jelölés használatosabb. A magyar ’cs’-nek megfelelő hang jelölésére a leggyakoribb a hacsek-ékezet nélküli egyszerű c betű, amivel párhuzamosan ilyenkor a magyar ’c’-nek megfelelő hangot a ts kettősbetű jelöli. Én a logikailag következetesebb és ts betűkombináció párját fogadom el a gyakori facebookos példa alapján (a č-c betűpár zavart keltő lehetne a c betű vót hagyomány szerinti használata miatt). A magyar ’s’-nek és ’zs’-nek megfelelő hangokat a hacsek-ékezetes betűkkel oldja meg a vót írás. A palatalizált mássalhangzók esetében a felsővesszős jelölési formát vettem át a kínálkozó lehetőségek (pl. a j-vel való bővítés) köréből.
A további mássalhangzók betűjelölése nem kíván külön magyarázatot.

A betűrend

A kettősbetűk (ts, tš) szóbelseji helyzetben nem kapnak külön besorolást, hanem az első betűjük szerinti rendben a második betűjüknek megfelelő helyen következnek. A palatalizált mássalhangzók betűi a jésítetlen hangok betűit követik a sorban, a hacsek-ékezetesek pedig az ékezet nélküli megfelelőiket. Az ékezetes magánhangzók az általános balti finn szokásrendnek megfelelően az ábécé legvégére kerültek, az egymásutánjuk pedig az észt betűrendi mintát követi õ, ä, ö, ü sorrendben.
 

           
            A a      B b      D d      D’ď      E e      F f       G g      H h      I i         J j       
           
            K k      Ll         L’ľ        M m    N n      N’ń      O o      P p      R r       R’ŕ      
           
            S s       Š š       T t        T’ť       TS ts   TŠ tš   U u      V v      Z z       Ž ž      
                                              
                                               Õ õ      Ä ä      Ö ö      Ü ü
 

A kiejtés

Magánhangzók kiejtése:
a - rövid á (mint a latin a)
aa - hosszú á (mint a magyar á)
ä - rövid e (mint a magyar e)
ää - hosszú e (mint a német ee)
e - rövid é (mint a latin e)
ee - hosszú é (mint a magyar é)
i - rövid i
ii - hosszú í
o - rövid o
oo - hosszú ó
õ - rövid ə (mint a román ă / egyes helyzetekben ы)
õõ - hosszú ə (mint a román ăă)
ö - rövid ö
öö - hosszú ő
u - rövid u
uu - hosszú ú
ü - rövid ü
üü - hosszú ű
 
Mássalhangzók kiejtése:
b - kevésbé zöngés b
d - kevésbé zöngés d
ď - gy
f - f
g - kevésbé zöngés g
h - h
j - j
k - k
l - l
ľ - jésített l
m - m
n - n (egyes helyzetekben ŋ)
ń - ny
p - p
r - r
ŕ - jésített r
s - sz                          
š - s
t - t
ts - c
- cs
ť - ty
v - v
z - z
ž – zs
 
Mint a finnségi nyelvekben általában, eredetileg a vótban sem ejtenek teljes értékű zöngés zárhangot a b, d és a g képzési helyén. Ezek a hangok ugyanakkor egyre gyakoribbak, mert nagyon sok ilyen hangot tartalmazó szó kerül át az oroszból. 
Másrészt a visszatanulást követően vótul megszólalók artikulációs bázisának fejlődése – lévén ők főleg fiatal felnőttek – zömüknél már az orosz kiejtéshez igazodva zárult le.
Feltételezhető tehát, hogy a feléledő vótban már karakteresebb zöngés zárhangok hangzanak (lásd a finnben a hasonló svéd hatást).

Az illeszkedés

A vót nyelvben jelen vannak a magánhangzó-harmóniából következő sajátosságok.
Ebben a tekintetben sok közeli rokonához képest a legkövetkezetesebbnek bizonyul.
Főleg a mély és magas toldalékpárok megfelelő illeszkedése általános jelenség, de előfordul a nyelvállás szerint alkalmazkodó többszörös toldalékpáros is.
Ugyanakkor számos toldalék (így pl. -kaz, -ikko, -ka, -ssa, -ko, -go, -je, -d’d’e stb.) nem vesz részt ennek a szabálynak az érvényesítésében.
Illeszkedő képzőpárosok, például:
-õz/-ez; -uz/-üz; -taa/-tää; ma/-mä; -ja/-jä; -nnud/-nnüd; -ttu/-ttü.
Illeszkedő jelpáros, például:
-õpi/-epi.
Illeszkedő ragpárosok, például:  
-haa/-hää/-hõõ/-hee; -llõ/-lle; -mmõ/-mmä (!); -ttõ/-ttä (!).

A fokváltakozás

A fokváltakozás a szótári alaptő (a névszóknál: singularis nominativus – az igéknél: I. infinitivus) záró hangjának vagy záró hangsorának mennyiségi vagy minőségi, gyakran mindkét féle változása.
A vót – akárcsak az izsor – jóval több hang esetében alkalmazza ezt a megoldást, mint a balti finn rokon nyelvek többsége. Míg a finn fokváltakozás a p, t és k hangokra és hangkapcsolataikra terjed csak ki, addig a vót egyedülálló módon a legújabban átvett mássalhangzók (b, d, g), a szibillánsok (s, z), az affrikáták (ts, ) és az m, n, r hangok esetében is él e megoldással.
Az alapvető vót fokváltakozások:
 
Mennyiségi (a mássalhangzó hosszúságának megváltozása)

1.
           
(p) p → pp (pl. näpätä/ńäppääb)
pp → p (pl. kaappi/kaapi)
2.         (t) t → tt (pl. aatõ/aattõõ)
tt → t   (pl. jutto/juto)
3. (k) k → kk (pl. kõik/kõikkõõ)
kk → k            (pl. aarukka/aaruka)
4.         (s) s → ss (pl. asõ/assõõ)
ss → s (pl. kassa/kasa)
5. (z) z → ss (pl. allituz/allitussa)
6. (ts) tts → ts (pl. imittsi/imitsi)
7. (tš) ttš → tš (pl. ettši/etše)
8. (l) ll → l    (pl. koolla/koolõb)
9. (r) rr → r  (pl. purra/purõb)

 
Minőségi (a mássalhangzónak a képzés szerinti megváltozása vagy elhagyása)
 

1.
           
(p)            p → v (pl. repo/revo)
p → b  (pl. jupka/jubga)
2.
           
(t)            t → Ø (pl. mato/mao)
t → ď (pl. pitää/piďin)
3. (k) k → g (pl. ilka/ilga)
4. (m) m → n (pl. lumi/lunta)
5. (n) n → Ø (pl. mennä/meeb)
6. (s) s → z (pl. haisi/haizi)
7. (z) z → h (pl. meez/mehe)
z → ďď (pl. viiz/viďďe)
8.
           
(tš) tš → g (pl. jõtši/jõgõ)
tš → ďď (pl. retši/reďďe)

 
Asszimilációs (a mássalhangzónak a hangkapcsolatban való teljes hasonulása)
 

1. (p) mp → mm (pl. vimpa/vima)
2.
           
           
           
(t) nt → nn (pl. antaa/annab)
lt → ll   (pl. silta/silla)
rt → rr (pl. kõrta/kõrra)
it → ďď (pl. aita/aďďa)
ut → vv (pl. jõutua/jõvvub)
3. (s) rs → rr (pl. kõrsi/kõrrõ           
4. (z) uz → vv (pl. kuuz/kuuvvõ)
5. (tš) ltš → ll (pl. jältši/jälle)

 
(Megjegyzés: Ezek mellett számos további változat létezik, s egyes képzők, képzőbokrok is sajátos véghangváltakozással jellemezhetők.)
 
Összességében véve a jó három tucatnyi fajta vót hangváltakozás körében a minőségi és az asszimilációs hangváltakozások száma látványosan meghaladja a közfinnre eredetileg jellemző mennyiségi fokváltakozások számát.
Van az igéknek egy kis csoportja, amelyek többszörös fokváltakozással négytövűek. Például:
 

lu-k-õa ’olvasni’ lu-g-õb ’olvas’ lu-ď-in ’olvastam’ ’lu-tš-i ’olvasott’
su-k-õa ’fésülni’ su-g-õb ’fésül’ su-ď-in ’fésültem’ ’su-tš-i ’fésült’
jul-k-õa ’merni’ jul-g-õb ’mer’ jul-ď-in ’mertem’ ’jul-tš-i ’mer(észel)t’

A szóhangsúly

A vót nyelv a magyarhoz és a legközelebbi rokon nyelveihez hasonlóan élhangsúlyos, vagyis a szóhangsúly szinte kizárólag az első szótagra esik.
Ettől való eltérés segédszószerű előtaggal alkotott összetételben (pl. paraika), valamint az újabb keletű, idegen nyelvekből történő – majdnem kizárólagosan az oroszon keresztüli – átvételek nyomán fordulhat elő (pl. evoľuuttsija; signaa).
Utóbbi esetekben a vót az átadó nyelvet követi.