A vót-magyar miniszótár használatához

  1. A szótár felépítése
    A vót szót, majd számos szófaj esetében az alaktani tőváltozatára utaló, zárójelbe tett tővégződéseit, a ragozható szófajoknál a ragozási típust jelölő római számot; egyes szófajoknál a vonzott esetet; végül a szófaj rövidítéssel történő megnevezését követően gondolatjellel (−) elválasztva a vót szó magyar megfelelője vagy megfelelői találhatók. Itt többször külön dőlt betűs utalás segít szögletes zárójelben [ ] a többféle értelmezési lehetőség elkülönítésében.
    Esetleg szerkezetbe foglalt példák tágítják tovább a szó jelentéstartalmát.
    Változó tövek esetén a szótári szóalakról választóvonal (|) különíti el a változatlanul maradó hangalakrészt, amelyet a zárójelben szereplő toldalékolt tővégződések előtt, illetve a példaszerkezetekben tilde (~) helyettesít.
    Az azonos jelentésű vagy szerepű megfeleltetéseket esetenként egymástól perjel (/) választja el.
  2. Azonos alakúság vagy többszófajúság
    A vót változatokat külön szócikkben a szótári alapalak után római szám jelöli. Ez az eljárás akkor is, ha egy új jelentés már annyira önálló, hogy az összefüggés nehezen követhető.
  3. Több jelentés
    A jelentéstanilag egymástól lényegesen eltérő magyar változatokat arab számok különböztetik meg.
  4. Névszók (főnév, melléknév, számnév, több névmás)
    A szócikkben alapvetően a vót névszó egyes szám alanyesetű (singularis nominativus) alakja található meg.
    A közölt tővégződések: az egyes szám birtokos eset, részelő eset, valamint hová kérdésre válaszoló belső helyhatározós eset (singularis genitivus, partitivus, valamint illativus).
    Kivételes ragozásúak esetében a sor utolsó tagja után perjellel (/) leválasztva szerepel még a singularis essivus végződése is.
    Külön megjegyzés utal rá, ha a vót szó szótári alakja többes számú.
    Ha összetett számnév esetében mind az elő-, mind az utótag ragozandó, akkor az összetétel határát kettős választóvonal (||) jelzi.
    A magyar jelentés(ek) egyes szám alanyesetű szótári alapalak formájában áll(nak).
    Amennyiben kivételes esetben ez nem oldható meg, akkor jobbára szószerkezettel való körülírás szerepel.
  5. Határozószók
    A vót nyelvészet a magyarnál jóval nagyobb számban önálló szófajú határozószóként kezeli azokat a ragos névszói alakokat, amelyek használata az átlagosnál gyakoribb.
    Ezt elfogadva, a forrásanyagokat hűen követve ezek a szavak itt is önálló szócikket kaptak.
  6. Névutók és elöljárók
    A szócikkben a vót névutót, illetve a vót elöljárót követően, a szófaj megnevezése előtt zárójelben található meg az ezek által vonzott nyelvtani eset nevének latin rövidítése.
  7. Igék
    A szócikket a vót ige I. főnévi igenévi (I. infinitivus) alakja nyitja.
    A közölt tővégi végződések: II. főnévi igenév (II. infinitivus), a kijelentő mód, jelen idő (praesens) egyes szám (singularis) 3. személy, valamint a kijelentő mód, elbeszélő múlt idő (imperfectum) egyes szám (singularis) 3. személy).
    Kivételes ragozásúak esetében a sor utolsó tagja elé beszúrva, perjellel (/) leválasztva szerepel még az imperfectum singularis 1. személy végződése is.
    A magyar jelentés(ek) kijelentő mód, jelen idő egyes szám 3. személyű szótári alapalak formájában áll(nak). Ha kivételes esetben ez nem oldható meg, akkor jobbára szószerkezettel való körülírás szerepel.
    Egyes segédigéknél a kifejtés ettől eltérően, értelemszerűen tagolódik.
    Ha az igének vonzata van, akkor a zárójelen belül található a vonzott nyelvtani eset nevének latin rövidítése.