A névszók alaktana

A névszók általában

A finnugor nyelvekhez hasonlóan a vót nyelvben sincsen olyan sajátos alaptővégződés, amely a szófajokat, esetleg azon belül az egyes szófaji csoportokat felismerhetően megkülönböztethetné egymástól. A vót nyelvben nincsenek nemek és más kategorizálási elv szerinti sajátos csoportok sem (például az élő vagy élettelen jelentés megkülönböztetésével).
A vót névszók alaktani rendszerét nagyobb számú ragozási típus képezi. Ennek az alapját a tőváltozatok fokváltakozásból következő belső viselkedésének sokszínűsége, valamint a toldalékoknak a meglévő magánhangzó-harmóniából eredő illeszkedése adja.

A névszók esetei

A vót nyelvben nincs annyi névszói eset, mint a magyarban vagy például a balti finn rokon nyelvben, a vepszében, de van annyi, mint a finnben, észtben stb.
A vót nyelvben négy úgy nevezett szintaktikai – azaz a mondatbeli viszonyokból alapvetően eredő – esetet különíthetünk el, ezek

• a nominativus (alanyeset),
• az accusativus (tárgyeset),
• a genitivus (birtokos eset) és
• a partitivus (részelő eset).

Több finnségi leíró nyelvtan nem veszi fel külön a tárgyesetet, mivel az alakilag egyes számban a birtokos, többes számban pedig az alanyesettel vág egybe. Nyelvtörténetileg vizsgálva azonban létjogosult az accusativus, mindössze arról van szó, hogy eredeti ragja olyan hangfejlődésen ment keresztül, amelynek eredményeképp a mai alaktani helyzet kialakult. Az említett leíró nyelvtanok szerint a vót a mondat logikai tárgyának nyelvtani kifejezésére a többi szintaktikai esetet: az alany-, a részelő és a birtokos esetet használja. Az itteni kifejtésben ezt a felfogást figyelmen kívül hagyom.
Ugyanakkor ténylegesen hiányzik a vót nyelvből a magyarral és a legtöbb indoeurópai nyelvvel összehasonlítva a dativus (részeshatározó eset). A vót az utóbbi kifejezését más határozós eset (allativus), illetve névutós alakok használatával oldja meg.
A vót esetek száma jelentős a helyhatározós esetek körében (ezek idő- és elvont viszonyok kifejezésére is alkalmasak). A finnugor nyelvekre jellemző módon ennek logikai keretet az irányhármasság ad, a megfelelő alakok a honnan? hol? hová? kérdésekre válaszolnak.
Míg azonban a magyarban (és pl. a vepszében) ezzel a hármassággal kombináltan kialakult egy másik hármasság (a belső, a külső és az érintkező helymeghatározás teljes rendszere), addig a vótban a balti finn nyelvek zöméhez hasonlóan az utóbbi hármasság helyett csak kettőség létezik (a belső és a külső/érintkező helymeghatározás formájában).
Ennek megfelelően a helyhatározós esetek:

• az elativus (belső viszony, „honnan?” kérdésre: -ból/-ből),
• az inessivus (belső viszony, „hol?” kérdésre: -ban/-ben),
• az illativus (belső viszony, „hová?” kérdésre: -ba/-be),
• az ablativus (külső/érintkező viszony, „honnan?” kérdésre: -ról/-ről és -tól/-től),
• az adessivus (külső/érintkező viszony, „hol?” kérdésre: -on/-en/-ön és -nál/-nél) és
• az allativus (külső/érintkező viszony, „hová?” kérdésre: -ra/-re és -hoz/-hez/-höz).

Az egyéb esetek

• az exessivus (eredethatározó: -ból/-ből),
• az essivus (állapothatározó: -ként és -ul/-ül),
• a translativus (eredményhatározó: -vá/-vé),
• a terminativus (-ig), illetve
• a comitativus (-val/-vel).

A fenti kategorizálással a vót névszónak összesen 15 alaktanilag független esete különböztethető meg.

A névszók többes száma

A névszók többes számának külön jele van az – egyébként ragtalan – nominativusban (és accusativusban), illetve eltérő külön jele a többi esetben. A nominativusban a toldalék: -d. Ez zárómorféma.
 
maa  ’föld’  –  maa-d  ’földek’
lintu  ’madár’  –  linnu-d  ’madarak’
leipä  ’kenyér’  –  leivä-d  ’kenyerek’
poika  ’fiú’  –  poiga-d  ’fiúk’
järvi  ’tó’  –  järve-d  ’tavak’
nain  ’nő’  –  naizõ-d  ’nők’
ratiz  ’csűr’  –  rattii-d  ’csűrök’
tševäd  ’tavasz’  –  tševää-d  ’tavaszok’
 
Valamennyi többi esetben a többes szám jele a tő és a rag közé kapcsolódó -i- (-j-) többesítő toldalék. Ez a jel több névszóragozás genitivusában és comitativusában ď mássalhangzóba olvadva teljes hasonuláson megy keresztül.
 
maa  ma-i-  (ma-ďď-)
lintu  lintu-i-  (lintu-j-)
leipä  leipo-i-  (leipo-j-)
poika  poikõ-i-  (poikõ-j-)
järvi  järvi-i-  (järvi-j-)
nain  naisi-i-  (naisi-j-)
ratiz  ratti-i-  (ratti-ďď-)
tševäd  tševä-i-  (tševä-ďď-)

A névszók ragozása

                                                                                                                                              
Látható, hogy a „bonyodalom” a partitivus és az illativus tőváltozat szerinti ragozásából adódik, ebben a két esetben ugyanis számos irányba módosult az eredeti rag egyes számú hangalakja.
A raghasználat egyébként egyszerű és egyértelmű, sőt (a ragok eredeti hangalakjának figyelembe vételével) az irányhármasságra épülő logikai rendszeresség is felfedezhető:
 

 
A nain ’feleség’ főnév ragozása:
 
Sg.:           
 

                                              
 Plur.:
 

A névszók ragozási típusai

A névszóknak a típusok közötti megoszlása nem egyenletes, vannak igen népes szócsoportok, s akadnak alig néhány tagúak is.
Az egyes típushoz tartozó szavak végződés szerinti csoportosítása igen nehézkes feladatnak tűnik.
 
I. névszóragozás:
           

 
II. névszóragozás:
           

 
III. névszóragozás:    
 

 
IV. névszóragozás:    
 

 
 
V. névszóragozás:     
 

 
VI. névszóragozás:    
 

 
VII. névszóragozás:   
 

 
VIII. névszóragozás:  
 

 
 
IX. névszóragozás:    
 

 
X. névszóragozás:     
 

 
XI. névszóragozás:    
 

 
XII. névszóragozás:   
 

 
 
XIII. névszóragozás:  
 

 
XIV. névszóragozás: 
 

A főnév sajátosságai

A vót nyelvben nincs tényleges névelő, sem határozott (magyar ’a, az’), sem határozatlan (magyar ’egy’). Ezért a névszó önmagában egyszerre jelenti annak határozott, határozatlan vagy általános voltát is.
Ennek megfelelően pl.: inemin ’az ember / egy ember / ember’.
(Megjegyzendő, hogy a mutató névmás olykor átalakuló szerepével egy határozott névelőféleség kifejlődésének korábban mutatkoztak jelei.)
A vót nyelv a magyarnál szigorúbb abban a tekintetben, hogy számos főnév esetében (pl. tulajdonnév, anyagnév megnevezése stb.) csak az egyes számú tőváltozatot használja.
A magyartól pedig végképp eltérően – és az indoeurópai mintákhoz hasonlóan – számos vót főnév kizárólag többes számban használatos (ez az ún. plurale tantum).
Ilyenek lehetnek pl. a sok apró elemből álló vagy a páros szerkezetű dolgok nevei, továbbá egyes anyag-, illetve gyűjtőnevek.
Sok apró elemből álló dolog pl.: elmed ’gyöngysor’, sõssarõd ’ribizli’.
Páros szerkezetű dolog pl.: kaatsad / pöhzüd ’nadrág’, sahzõd ’olló’, silmiklaazid ’szemüveg’.
Anyagnév pl.: slivgad ’tejszín’.
Összegyűlt személyek eseményét jelentő szó pl.: ääd ’lakodalom’.
Előfordul, hogy ugyanaz a vót főnév a többes számú alakjával az egyes számú jelentéstől kisebb-nagyobb eltérésű jelentést hordoz, pl.: tunni ’óra (időegység)’; tunnid ’óra (időmérő)’.

A melléknév sajátosságai

A vót nyelv a melléknév középfokát egyszerű alakkal, a melléknév felső fokát pedig szerkezettel fejezi ki. A középfok jele: -epi / -õpi, amely az esetleges végmagánhangzót elhagyó alaptőre tapad rá.
A középfokú alak mindkét számban és valamennyi esetben ragozható.
peen-i ’kis’ / peen-epi ’kisebb’
Az alapszabály alól a „jó” jelentésű melléknév kivétel, ennek esetében a két tő alapvetően eltérő:
üvä ’jó’ / parõpi ’jobb’
 
A melléknév felsőfokát kifejező szerkezetben a vót nyelv a kõik szó számban megfelelő részelő esetű (partitivusi) alakját használja előtagként, az utótag a középfokú melléknév. A megfelelő ragot pedig az utótag kapja.
 
A felsőfokú alak egyes számban:  kõikkõa peenepi ’legkisebb’
A felsőfokú alak többes számban:  kõikkiit peenepid ’legkisebbek’

A számnév sajátosságai

A tőszámneveket 1-től 10-ig az eltérő nyelvtani szerepekben más-más alakban használják.
 

 
A tőszámnevek 11-től 19-ig az egyesek helyiértékének megfelelő számnak mint előtagnak és a tõššõmõt utótagnak az összetételéből állnak.
 
11 ühstõššõmõt                   
12 kahstõššõmõt                  
13 kõmtõššõmõt
14 nellätõššõmõt                    
15 viiztõššõmõt                     
16 kuuztõššõmõt
17 seitseetõššõmõt               
18 kahõsaatõššõmõt            
19 ühesäätõššõmõt
 
20-tól 90-ig a kerek tizes tőszámnevek olyan egybeírt összetételek, amelyeknek előtagja a megfelelő szorzószám, utótagja pedig a részelő esetben álló (partitivusi) tšümmentä ’tíz’ szó. Az összetételnek különírva mind a két tagja külön is ragozódik.
 

 
Mivel a nem kerek számok esetében az összetétel a ragozáskor felbomlik, a ragozott szerkezet három külön részből áll.
 

 
A nagy kerek számokat jelölő tőszámnevek:
100   sata  –  1000   tuhad 
 
Az ezek többszöröseit jelentő számnevek ragozatlan alakjai olyan összetételek, amelyeknek előtagja a megfelelő szorzószám, utótagja pedig a megfelelő nagy kerek számot jelölő szó részelő esete (partitivusa). Az összetételt ebben az esetben egybe kell írni, a továbbragozott alakok pedig különválnak.
 

 
A sorszámnevek esetében az első két alak – a magyarhoz hasonlóan – a vótban sem a tőszámnevéből képződik. Minden további sorszámnevet a tőszámnév egyes számú genitivusi tövéből képeznek, -z képzővel.
                                    
  1. esimein         
  2. tõin
  3. kõlmõz
  4. nelläz
  5. viďďez
  6. kuuvvõz
  7. seittsemez
  8. kahõssamõz
  9. ühessämez
10. tšümmenez
 
A sorszámnevek 11-től 19-ig a tőszámnév záró végződését elhagyó szótőre ragasztják a -z képzőt. Ezeknek a sorszámneveknek ragozott alakjaiban csak az összetétel vége veszi fel a ragot.
 

 
20-tól 90-ig a kerek tizes sorszámnevek képzési és használati szabálya mindenben megegyezik az előzőek szerintivel.
 

 
A nagy számokból képzett sorszámnevek:
100.  saaz  –  1000.  tuhattõmõz
 
Az ezek többszörösét jelentő tőszámnevekből való képzés a korábbi szabályok szerinti.
 

 
A törtszámnevek körében sajátos, hogy egész szám plusz fél mennyiségű összeg kifejezése során a tőszámnév partitivusa azt jelöli, hogy hányadik egész helyett következik fél (ez a régiesebb magyar nyelvhasználatban is fellelhető):
 

 
A klasszikus törtszámneveket a vót nyelv szerkezettel fejezi ki, amelyben az õsa ’rész’ szó alakja az egyes vagy többes számú számlálótól függ.
 
1/3  ühs kõlmõz õsa
2/5  kahs viďďettä õsaa
 
A legfontosabb határozatlan számnevek:
 
paľľo  ’sok’                       
vähää  ’kevés’
mõni  ’néhány’                             
jõka  ’összes’
 
Az előzőek közül az első két esetben a határozatlan számnév fokozható:
 
enäpi   ’több (rendhagyó)’
vähüpi  ’kevesebb’

A névmások

A vót személyes névmás mindkét számban három-három személyben létezik.
                                              
miä  ’én’
siä  ’te’
tämä  ’ő’
müü  ’mi’
tüü  ’ti’
nämä  ’ők’
 
A személyes névmások leggyakoribb ragozott alakjai:
 

 
A vót nyelv nem ismeri a külön birtokos névmást. Az annak megfelelő jelentést a személyes névmás genitivusi alakjával fejezi ki. Ez az alak megtestesítheti a birtokos szerkezet jelzői részét és a tulajdonlást kifejező állítmányi szerkezet névmási részét is.

 
Kõik on minu.  ’Minden az enyém.’
 
A visszaható névmást a vót nyelv vagy a cselekvés visszairányulásának személyére alkalmazza egyszerű és összetett alakban is, vagy annak kifejezésére, hogy a cselekvő önmaga végzi a cselekvést. Pl.:
 

 
A második formát a személyes névmás nyomatékosított alakjának is tekinthetjük. A szerkezeten belül a személyes névmás ragozódik.
 

 
A vót nyelvben a kölcsönös névmásnak csak ragozott alakjai léteznek. Pl.:
 

 
A vót mutató névmásoknak nincsenek mindig közelre és távolra is mutató jelentéspárjai. Pl.: se ’ez, az’; siiz ’ezután, azután’ stb.
Az ’ez, az’ mutató névmás ragozási sorai teljesek. Pl.:
 

 
A mutató névmáspárok közül a gyakrabban használtak:
 

 
A kérdő és vonatkozó névmások gyakorlatilag azonos alakúak, egymástól őket a mondatbeli szerepük, a szövegösszefüggésük alapján lehet funkcionálisan megkülönböztetni.
 
A leggyakrabban használtak:
 

 
A határozatlan és általános névmás a kérdő / vonatkozó névmási tőből származik, megfelelő utótoldalékkal (-le) képezve:
 

 
A magyar „se-, sem-” előtagú tagadó névmásnak megfelelő névmást a vót nyelv az eb előszócskával alkotja. Pl.: eb miäid ’semmi’, eb kuzaid ’sehol’ stb.

A határozószók

A határozószók néhány ősi kivételtől eltekintve szinte mindig a névszókból származtatható szavak.
A határozóragokkal rögzült kifejezések alapján majdnem a teljes esetrendszer fellelhető a határozószók körében.
Típusaik a határozói viszony jellege szerint csoportosíthatók. Beszélhetünk hely-, idő-, állapot- és módhatározószókról. A leggyakoribbak:
 
all ’lent’                                   
üleel ’fent’
eez ’elöl’                     
takanna ’hátul’
kotonna ’haza’                       
kotoo ’otthon’
jo ’már’                                  
veel ’még’
nüd ’most’                  
tänävä ’ma’
eglee ’tegnap’            
oomõnna ’holnap’
enneglee ’tegnapelőtt’           
oomõdperää ’holnapután’
arvõõ ’ritkán’              
uzõi ’gyakran’
eespäi; enne ’azelőtt’ 
perää; siiz ’azután’
üüzenä ’éjjel’             
päiväll ’nappal’
meńńavoonna ’tavaly’           
tulavoonna ’jövőre’
A helyhatározószók körében nagy mértékben megfigyelhető az irányhármasság.
 
väľľää ’ki(ntre)’     
väľľäz ’kint’     
väľľäss ’kintről’

Az elöljárók és a névutók

A segédszók egyik része (kötőszók, módosítószók) alaktanilag minden tekintetben semleges. Körükből alaktanilag közvetve sajátos viszont az elöljárók és a névutók csoportja. Ezek ugyanis eseteket vonzva a névszók határozói szerepét segítik elő. Vannak közöttük olyan szócskák, amelyek más-más esettel elöljáróként és névutóként is szerepelhetnek. Az elöljárók száma jóval szerényebb a névutókénál.
 
Az elöljárók nagyobbik fele részelő esetet (partitivust) vonz, de gyakori vonzatuk a comitativus is.
 
(+part)  alatsõ, eez, ilma, litši, perää, takann, tšehsi, vassaa, ümpär
(+com)  kaaz, kokko, kooz, ühez
(+gen)  läpi 
(+illat)  vasten
 
A névutók zömükben birtokos esetet (genitivust) vonzanak. Az eltérő vonzatúak ritkábban használatosak.
 
(+gen)  aikaa, ala, all, alluz, alt, alõtsõ, eess, eez, etee, jältšee, jälless, jällez, kautta, poolõss, poolõõ, pääle, pääll, päält,   serväss, serväz, servää, süämmee, süämmess, süämmeez, tagaa, takaa, takana, tšezzee, tšäess, tšäez, tšätee, tšültšee, tšülless, tšüllez, tüvee, tüven, tüveä, vassaa, voossi, välii, väliss, väliz,õtsass, õttsaa, õttsaz, ääree, ääress, äärez, üvässi
(+elat)  läpi, möötä, tšiinni
(+part)  möö, vart
(+allat)  vassaa
 
Jól látható a névutók körében is az irányhármasság elve.