A vót-magyar miniszótár használatához

  1. Általánosságban: A vót szót; majd számos szófaj esetében az alaktani tőváltozatára utaló, zárójelbe tett tővégződéseit; a ragozható szófajoknál a ragozási típust jelölő római számot; egyes szófajoknál a vonzott esetet; végül a szófaj rövidítéssel történő megnevezését követően gondolatjellel (−) elválasztva a vót szó magyar megfelelője vagy megfelelői találhatók. Itt többször külön dőlt betűs utalás segít szögletes zárójelben ( [ ] ) a többféle értelmezési lehetőség elkülönítésében. Esetleg szerkezetbe foglalt példák tágítják tovább a szó jelentéstartalmát.
    Változó tövek esetén a szótári szóalakról választóvonal (|) vágja le a változatlanul maradó hangalakrészt, amelyet a zárójelben szereplő toldalékolt tővégződések előtt, illetve a példaszerkezetekben tilde (~) helyettesít. Az azonos jelentésű vagy szerepű megfeleltetéseket esetenként egymástól perjel (/) választja el.
  2. Azonos alakúság vagy többszófajúság esetében: A vót változatokat külön szócikkben a szótári alapalak után római szám jelöli.
    Ez az eljárás akkor is, ha egy új jelentés már anynyira önálló, hogy az összefüggés nehezen követhető.
  3. Több jelentés esetében: A jelentéstanilag egymástól lényegesen eltérő magyar változatokat arab számok különböztetik meg.
  4. Névszók (főnév, melléknév, számnév, több névmás) esetében: A szócikkben alapvetően a vót névszó egyes szám alanyesetű (singularis nominativus) alakja található meg.
    A közölt tővégződések az egyes szám birtokos eset, részelő eset, valamint hová kérdésre válaszoló belső helyhatározós eset (singularis genitivus, partitivus, valamint illativus) alakjai szerintiek. Kivételes ragozásúak esetében a sor utolsó tagja után perjellel (/) leválasztva szerepel még a singularis essivus végződése is.
    Külön megjegyzés utal rá, ha a vót szó szótári alakja többes számú alak.
    Ha összetett számnév esetében mind az elő-, mind az utótag ragozandó, akkor az összetétel határát kettős választóvonal (||) jelzi.
    A magyar jelentés(ek) egyes szám alanyesetű szótári alapalak formájában áll(nak).
    Amennyiben kivételes esetben ez nem oldható meg, akkor jobbára szószerkezettel való körülírás szerepel.
  5. Határozószók esetében: A vót nyelvészet a magyarnál jóval nagyobb számban önálló szófajú határozószóként kezeli azokat a ragos névszói alakokat, amelyek használata az átlagosnál gyakoribb.
    Ezt elfogadva, a forrásanyagokat hűen követve ezek a szavak itt is önálló szócikket kaptak.
  6. Névutók és elöljárók esetében: A szócikkben a vót névutót, illetve a vót elöljárót követően, a szófaj megnevezése előtt zárójelben található meg az ezek által vonzott nyelvtani eset nevének latin rövidítése.
  7. Igék esetében: A szócikket a vót ige I. főnévi igenévi (I. infinitivus) alakja nyitja.
    A közölt tővégi végződések a II. főnévi igenév (II. infinitivus), a kijelentő mód, jelenidő (praesens) egyes szám (singularis) 3. személy, valamint a kijelentő mód, elbeszélő múlt idő (imperfectum) egyes szám (singularis) 3. személy alakja szerintiek. Kivételes ragozásúak esetében a sor utolsó tagja elé beszúrva, perjellel (/) leválasztva szerepel még az imperfectum singularis 1. személy végződése is.
    A magyar jelentés vagy jelentések kijelentő mód, jelen idő egyes szám 3. személyű szótári alapalak formájában állnak.
    Ha kivételes esetben ez nem oldható meg, akkor jobbára szószerkezettel való körülírás szerepel. Egyes segédigéknél a kifejtés ettől eltérően, értelemszerűen tagolódik.
    Ha az igének vonzata van, akkor a zárójelen belül található a vonzott nyelvtani eset nevének latin rövidítése.
A vót betűrend:
A a B b D d D’d’ E e F f
G g H h I i J j K k L l
L’l’ M m N n N’ń O o P p
R r R’ŕ S s Š š T t T’t’
TS ts TŠ tš U u V v Z z Ž ž
  Õ õ Ä ä Ö ö Ü ü